Kör közepén állok, avagy a Google + hódít

 Már rengeteg blogbejegyzés, szakértői cikk kering a neten a Google+ és az általa okozott tapasztalatokról, de úgy érzem, hogy nekem is meg kell osztanom a világgal, hogy mit is érzek. Én, mint netfüggő, információfüggő, de nem szakember.
Aki nem ismerné eddig, a Google Plus a Google új közösségi médiuma, mely belső körökben már egy éve tesztelés alatt áll, mint kiderült; a publikumnak még egyelőre béta, azaz teszt verzióban, meghívásos alapon nyújt szolgálatot. Pár napja én is szert tettem egy ilyen meghívóra, eleinte eléggé félve fogadtam a dolgot, hogy egyáltalán van-e értelme, főleg nekem, akit twitteren is alig követnek. Hát mint kiderült még annál is több!

Röviden úgy tudnám leírni, eléggé puritán módon, hogy a Facebook megosztási rendszere keveredik a Twitter szabad "bárki lehet a barátom" rendszerével, de mégis ott van egy kis Plus. Ez az egyveleg baromi nagy pluszt jelent, mert a szakmai, sokkal konkretizáltabb témákba, komoly eszmecserébe tudunk kerülni akár a szakikkal, akár a hasonló felfogású átlagemberekkel, és nincs a 140 karakteres zártság, az események, diskurzusok nehéz visszakövetése. Persze nem mindenki számára jó a google+...még. Én azt mondom, hogy még. Amit az előbb leírtam, egyértelmű, hogy jelenleg a geek/információ éhes dögevők számára használható a szolgáltatás, így a Facebook-generáció/társadalom csak egy újabb szart lát benne, ők nagyrészt még a Twittert sem ismerik(persze gondolok a hazai társadalomra). Számukra ez egy Facebook koppintás, ami még gagyibb is. Azt látom az ismerőseim nagy részénél, akik hardcore Facebook userek(meg akik annyira nem), hogy semmi konkrét érdeklődési körük nincs, a youtube videó és az "éppen mit csinálok" megosztásán kívül. Hát nekik tényleg tök felesleges a Google+ jelenleg, mert a Köröknek köszönhetően, teljesen arra specializálódik, hogy egyes személyekkel pontosan mit is osszunk meg, illetve körönként külön tudjuk követni az eseményeket.

Aki teljesen nulláról kezdi az ismerkedést, annak röviden elmagyarázom a Körök (Circles) funkcióját:
ismerőseinket, illetve követetteinket (minket érdeklő személyek) csoportosítjuk körökre, akikkel személyre, pontosabb csoportra szabott információkat oszthatunk meg.

Na de jöjjenek a konkrét benyomások:

Pozitívumok:

  • rendszerezett, logikus felhasználó felület
  • csoportonkénti megosztás, vagy akár a nagy publikum felé
  • Asszem-et idézve: minőségi interaktivitás (érdemi párbeszéd)
  • nincs szemét, zaj (pl alkalmazások)
  • szűklátókörűek nemléte (magyar twitteres celebimádó tinisunák)
  • (első slukkra ennyi jutott eszembe)

Negatívumok:

  • tényleges és szeretett ismerősök hasonló szakmai oder nem szakmai érdeklődési kör hiányában elenyészőek (de ez még változhat)
  • nehéz ténylegesen érdekesnek talált embereket találni, főleg hiányos profil alapján, de ott a lehetőség ellenben a twitterrel
  • talán későn jött, és nem garantált a sikeressége az átlag felhasználók miatt

Röviden ennyit a Google+ról, ha még valami eszembe jut jelentkezem, ajánlom figyelmetekbe magát a Google plus oldalát , a technet.hu cikkét, Asszem blogbejegyzését, Webisztán blogbejegyzését illetve a google a barátod.

Ha kérdésed van nyugodtan tedd fel, akár itt, akár facebookon, akár twitteren (azajoey), vagy ha igényelnél Google+ meghívót :)



Tudatosság? Facebook rulez

Már sokadjára látok vírusokat terjedni kedvenc közösségi portálunkon, volt már "ezt a videót az emberek 98%-a nem tudja 17 másodpercnél tovább nézni"; sexy videók meg miegymás, most 2-3 napja szinte minden egyes oldalfrissítésnél felugrik a vírusírtóm ablakja, hogy külső címet blokkolta, na mondom fasza megint futkározik egy vírus. Konkrétan ez valami cseh szöveggel hódít, egy embernél jelent meg 6 perccel ezelőtt(legalábbis ma) és már azóta + négyen "lájkolták". Hát ez azért már teljesítmény...és igazából csak gratulálni tudok. Cseh, webcamos szöveggel...ki az isten aki ilyet megosztana az ismerőseink közül, de most őszintén?! Na jó, abbahagyom a szapulást, nézzünk pár tippet:

1. Szerezz be egy vírusírtót!

Létezik már egy csomó free de mégis nagyon hasznos progi, például ott az Avast, ami rengeteg díjjat nyert az elmúlt években, egy regisztrációt igényel az egész, és már frissíthetjük is. Igen, ez nagyon fontos, hogy folyton friss adatbázissal dolgozzon szeretett védelmezőnk.

2. Ha mégse lenne vírusírtónk, légyszi ne kattints ilyen linkekre, mint pl:

Alapból valószínű, hogy ismerőseink csak magyarul illetve angolul osztanak meg hivatkozást, ezen kívül szinte mindig írnak hozzá valamilyen kísérőszöveget.

3. Ha mégis sikerült rákattintani -

nekem még nem sikerült, szóval nem tudok nyilatkozni, hogy pontosan mit látunk utána, de valami olyasmi, hogy: tölts le egy vírusírtót, mert kártevőt érzékeltünk a rendszeredben: KAMU, ne töltsünk le semmit! szépen zárjuk be az oldalt, futtassunk egy vírusellenőrzést, de itt még valószínűleg nem fertőződtünk meg, ha nem kezdtünk el kattintgatni. A másik, amit én még myspace-n láttam, hogy egy kamu msn-es (windows live messenger) oldal megjelenik, hogy jelentkezzünk be...hát persze, hogy ellopják az email címünket és a jelszavunkat.

Azt hiszem ezek a fő lépések, de tényleg ERŐSEN AJÁNLOTT egy normális vírusírtó beszerzése, burjánzik az illegális letöltés, vannak faja ingyenesek is, nem hiszem, hogy bárkinek nehezére esik; és a vírusírtó naprakészen tartása!!!!

Remélem hasznos információkkal szolgáltam, további kellemes böngészést, facebookozást :)

Ha tetszett, kérlek oszd meg, hogy más is okulhasson :)

Címkék: vírus facebook 

Ami az MWC2011-en történt...itthonról II. rész

Az előző részben már kiveséztük a Nokia, Sony Ericsson és a Samsung újdonságait, a folytatásban pedig következzen a HTC, az LG 3D-s telefonja, illetve a feltörekvő ZTE.



Ami az MWC2011-en történt...itthonról I. rész

 Az év legnagyobb mobileseménye lezajlott, gondoltam írok egy-két összefoglaló sort, itthoni, átlag júzer szemmel.

Címkék: samsung nokia sony ericsson android mwc 

Újjászületés: Internet Explorer 9 módra

A Microsoft részéről eljött a megváltás ideje, kiadták a sokak által gyűlölt, de világszerte mégis első számú böngészőjük újabb kiadásának RC (kiadásra jelölt) verzióját. Igaz, az elmúlt 6 évben szinte alig használtam IE-t, de most valamiért úgy éreztem, hogy ki kell próbálnom.

Címkék: internet explorer ie9 

NFL Week 15. preview I. rész

Lassan az NFL alapszakasz végéhez érünk, amikor is nagyon kiélezett a helyzet, főleg a wild card pozíciókért. Tényleges esélye az AFC-ben (ha jól számoltam) 10 csapatnak van, míg az NFC-ről inkább nem nyilatkozom, az NFC West miatt, ahol a legelső helyezett a St.Louis Rams 6-7-tel, de még az utolsó csapat, az Arizona is esélyes a csoportelsőségre. Igaz ebben a csoportban évről-évre valami hasonló a helyzet. Így ezzel a 4 csapattal 1-üt, ahonnan elég valószínű, hogy csak egy csapat jut be a playoffban, az NFC-ben 11 csapat esélyes a playoffra.

Címkék: nfl 

Ami (például) megihlette a blogkészítést

 Kedves Olvasó!

 

Jó kérdés, hogy kerültél ide, de remélem nem szaladsz el egyből. Jelen cikk írása már régóta motoszkált bennem, de most lett aktuális. Amúgy általánosságban a jövőben az informatikáról, hírekről, személyes tapasztalatokról, és emellett a sportokról szeretnék írni. Ez a cikk már majdnem mindkettőbe tartozhatna...ami nem más mint a Facebook.

Címkék: facebook like dislike 
süti beállítások módosítása