Újjászületés: Internet Explorer 9 módra

A Microsoft részéről eljött a megváltás ideje, kiadták a sokak által gyűlölt, de világszerte mégis első számú böngészőjük újabb kiadásának RC (kiadásra jelölt) verzióját. Igaz, az elmúlt 6 évben szinte alig használtam IE-t, de most valamiért úgy éreztem, hogy ki kell próbálnom.

2005 óta használok PC-t, de már az első félév használat után tudatták velem(ha jól emlékszem), hogy az internet explorer felejtsem el, sokkal jobb a firefox. Használtam is jó pár évig, majd jött a válás, és következett a Google Chrome, amit jelenleg is szeretek, csak egy-két honlapot, formátumot nem annyira szeret, mint például a firefox, így néha azt is kell használnom. De múlt hét végén rábukkantam a cikkre, hogy itt az új IE, elolvastam, hogy miket tud, és gondoltam megér egy próbát.

Mivel az IE8-at körülbelül csak a Google Chrome, illetve a Firefox letöltésére használtam Windows reinstall után, így arról nem tudok nyilatkozni, úgy fogom leírni a véleményemet, mintha ez lenne az első Internet Explorer.

Az új funkciók bemutatására készült egy remek weboldal, amely segítségével ki is tudjuk próbálni a böngésző főbb/új tulajdonságait. Remekül el lett készítve és tényleg rávilágít a lényegre, elég jó kis felhasználó-barát tutorial. 

Új tulajdonságok, funkciók:

Az egyik legfontosabb talán az windows-szal való integrációja. Windows Vista, 7 illetve Server 2008 szükséges a használathoz, én a Sevenről tudok beszélni. Három ilyen integrált funkcióval szolgál, az első és egyben mindegyik alapja, hogy a böngészési füleket egyszerűen ki tudjuk rakni a tálcára, és úgymond egy alkalmazásként indíthatjuk el őket, íme itt egy példa:

Látható, hogy a tálcán szerepel, továbbá a böngészőben is megjelenik a weboldal jellegzetes ikonja, és a win7-re jellemző módon, jobbklikkel elérhetünk egy menüt is, ami jelen esetünkben teljesen alkalmazkodik a weboldalhoz, és annak funkcióit, mint egy alkalmazásét tudja kezelni.

Az IE9 egyik nagy előnye, hogy teljes hardveres gyorsítást kapott, így minden "porcikáját" kihasználja a számítógépünknek a böngésző, így gyorsabb, hatékonyabb működést érünk el.

Az Explorer felületét az ihlette, hogy ne a böngésző kerüljön előtérbe, hanem az adott weboldal, így leminimalizálták a kezelőfelületet, de mégis minden pár kattintás alatt elérhető. Nekem személy szerint tetszik ez a letisztult, egyszerű dizájn, egyetlen dolog fura, hogy a címsáv bal oldalt van, de ezt gyorsan meg lehet szokni. A kezdőlap alapértelmezettként a leglátogatottabb oldalakat mutatja, hasonlóan az Operához vagy a Google Chrome-hoz, csak itt nem lehet rögzíteni őket(legalábbis még nem jöttem rá).

A böngésző címsávjára visszatérve, ahogyan a Chrome is beépítette a keresőt, úgy a Microsoft is így tett a Binggel, így megspórolunk 1 kattintást, plusz ha elírunk valamit, nem az fog fogadni minket, hogy hoppá! eltévedtél. A keresési funkció is kapott egy kis bónuszt: ha kijelölünk egy szöveget a böngészőben, megjelenik egy kis ikon, amellyel kapásból rá is kereshetünk az adott szövegrészre a keresőben.

Felhasználói szinten talán ennyi a lényeg, de fontos megemlíteni, hogy már HTML5 támogatással érkezett, elvileg biztonságosabb a használata, természetesen van in-private böngészés illetve követésvédelem.

Összegzésként ajánlom mindenkinek, hogy ha nem is szánja el ezután, hogy kipróbálja, látogasson el a awebszepsege.hu oldalra, ahol az új funkciókat élesben is ki lehet próbálni. Nekem így 3 nap használat után tetszett, igazából nem tudom eldönteni, hogy melyiket használjam, mindegyikben van valami jó. Eddig körülbelül két weboldalba futottam, amit nem úgy jelenített meg ahogy kellett volna, az egyik pont a blog.hu bejegyzésszerkesztője, a másikra már nem is emlékszem. Mindezek után, én hiába nem tudom eldönteni, hogy ezt fogom-e használni, és hiába voltam mindig is Internet Explorer ellenes, csak ajánlani tudom mindenkinek.

 

Like me, follow me (twitter: joey_0818)

Címkék: internet explorer ie9 

A bejegyzés trackback címe:

https://kukaclabda.blog.hu/api/trackback/id/tr302665153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.